Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

lockpick blog rss

Bumpkey folytatás

2010.01.22. 00:26 lockpickersrac

Hello Lockpickerek!

 

Először is békés és nagyon boldog újesztendőt kívánok mindenkinek!

Nekem kissé erősen kezdődött a 2010-es esztendő, így nem nagyon volt érkezésem még idén cikket írni. Viszont ha már a kollégák belecsaptak a Bumpkey témába, hát nem szívesen maradnék ki belőle. Ezért készítettem egy kis kiegészítést.

 

Megmondom őszintén, hogy a Bumpkey módszere nem a kedvencem, mert banálisnak tartom. Banális, hogy egy ilyen egyszerű módszerrel ki lehet nyitni a zseniálisan megkonstruált cilinderzárak jó 95%-át. (Reméljük ez változik és a gyártók a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak a Bumpkey ellen védett csapok, csapkiosztások használatára.)

A módszer azonban zseniális is a maga nemében. A zsenialitása pedig pont az egyszerűségében rejlik.

Nem új módszerről van szó, hiszen ez a nyitási mód nagyon régi (talán egyidős a stiftes/csapos zárakkal, az első amerikai szabványbejegyzés:1928 - H.R.Simpson), viszont csak az elmúlt években került nyilvánosságra (lockpicker site-ok, youtube, stb.) Azóta viszont már a csapból is ez folyik…

 

A módszer lényege a perkusszió elve. Nem kezdem a mesét megint a biliárd-golyókkal, itt van inkább egy kis grafika, hogy mire is gondolok. Korábban már szó volt róla az elektromos zárnyitók (e-pick) tárgyalásakor.

De hogy jön ez a bumpkey-hez?

 

A bumpkey egy speciálisan készített kulcs, ahol minden „recét” a legmélyebb lehetséges méretére készítünk. Ehhez vagy fogunk egy kulcsot és lereszeljük, vagy egy computeres kulcsmásoló berendezésbe beprogramozzuk, hogy marjon ki nekünk egy un. 9-9-9-9-9–es kulcsot.

 

Ismerjük meg egy kulcs paramétereit (a számok csak példa jellegűek):



Látható, hogy a 9-es bemarási mélység már majdnem a kulcs felénél van. Tehát mind az 5 csapnál a 9-es mélységig kell a kulcsot lemarni. A marás során a marókorong megtartja a gyártói marási szöget, tehát két stift helyének a 9-9-es kimarása révén nem sok anyag marad a csapok közötti területen. Egyszerűbben: egy elég lapos hullámú kulcsot marunk (reszelünk). Azért fontos a legnagyobb mélységig lemarni a kulcsot, mert ha a zárban van egy hosszú stift (9-es méretű), akkor ha azt még a bumpkey leüti, akkor az nem fogja engedni a hengert elfordulni…

Fontos még tudni, hogy a kulcs nyakrészénél még le kell venni kb. 2mm-t (piros vonaltól balra), hogy a kulcsot beljebb üthessük a zárba a „normál” helyzeténél. (Lehet, hogy a zár kialakítása olyan, hogy a kulcs végéből is le kell egy kicsit szedni.):

 

Ok. Tehát kész a kulcs, beletesszük a kinyitandó zárba, picit két ujjal nyitásirányba forgatjuk és rácsapunk a kulcs fejére egy ütőszerszámmal. Ekkor a következőnek kell történnie:


 

A kép amerikai zárat mutat, ezért áll nekünk fejjel lefelé!

 

A módszer buktatói:

 

-         Ugyebár nem minden zár nyílik ki ezzel a módszerrel! Egyre több és több zár kapható normális, elfogadható áron hathatós bumpkey elleni védelemmel (lásd pl. a speciális bumpkey elleni csappal szerelt GERA zárakat). Bump-proof pl. a 4. csap a képen:

-         A módszerrel csak a csapos zárak nyílnak. Lamellás zárat ne püföljünk szét, mert nem éri meg. Nem nyílik a módszerrel!

 

-         A bumpkey-t acél nyerskulcsból kell kimarni. A réz kulcs pár ütés során széttörik, kicsorbul, lelaposodik, elveszti az eredeti formáját. Gondoljunk arra, hogy az ütés nyomán micsoda erők kölcsönhatása következik be a kulcs és a csapok között! A kalapálások nyomán az acél kulcs is veszt a formájából, tehát amikor a kihordósodását látjuk a kulcs recéinek, akkor azt már nyugodtan eldobhatjuk és készíthetünk egy újat. Bár kicsi a kulcs mozgása, az érintkező felületeken nagy a kopás.

-         Néhány zár, amelyekben csak rövidebb csapok vannak, nem nyílnak a 9-9-9-9-9-es kulccsal. Így kell hogy legyen nálad egy 8-8-8-8-8-as is és akkor ezzel kell tovább próbálkozni.

 

-         Ugye bár nem mindegy, hogy mekkora erővel forgatod és mikor a kulcsot. Na ehhez kell a gyakorlat! Nagyon jó ütemben kell csak egy nagyon picit mozdítani a kulcsot, nem pedig úgy mint SPP-nél, ahol előfeszítést adunk a hengernek. (SPP= single pin picking) A legjobb, ha egy kb. 20-25 centi hosszú rugalmas drótot dugsz át a kulcson és azzal feszíted nagyon gyengén. Ha közvetlenül a bumpkey fejét fogod és azt forgatod, akkor majdnem biztos, hogy lilára vered az ujjaidat…

 

-         Nem mindegy, hogy mivel ütőd és hogy mekkorát. Szerintem egy csavarhúzó műanyag nyele megteszi. A profik egy spéci műanyag kalapácsot használnak, ahol a fejének meghatározott súlya van és a nyele is csak meghatározott mértékben rugalmas. Ja! És piciket, de határozottakat ütünk. Máskülönben csak lila ujj és törött bumpkey lesz az eredmény.

 

Peterson Tomahawk a képen, a golyókkal lehet a fej súlyát beállítani:

-         Minden zárba a saját nyerskulccsából kell bumpkey-t készíteni. Minden zárnak saját kulcs-profilja van, egyéni csap-távolsággal, egyéni csap-mélységekkel, néha eltérő marási szöggel. Egy gyártón belül, akár minden típusnak lehetnek a paraméterei tökéletesen különbözők. Tehát ha felkészült akarsz lenni, akkor egy igen szép gyűjteménnyel kell rendelkezni…

-         Bumpkey nem könnyen másolható! Egy második generációs bumpkey a másolás után magasabb, mint az eredeti, hiszen a normál kulcsmásoló gép rajtahagy egy bizonyos anyagvastagságot. Tehát utána kell picit reszelni, igazítani. Általában úgy lehet jól bumpkey-t másolni, ha már egy szétütött bumpkey-t másolunk le.

 

-         Szettet vásárolni nem érdemes, mert általában csak egy, vagy max. pár kulcsot tudunk belőle használni. Általában tele vannak egzotikus, ám a valóságban használhatatlan márkájú kulcsokkal. „Univerzális” bumpkey szerintem nem létezik, szerintem az csak becsapás! Illetve lehet „raking-key”-nek használni őket (ezt ugyebár csak huzogatjuk, nem csapkodjuk a zárban),  de az azért mégsem az igazi bumpkey!

 

-         Ha a zárad megnyílik bumpkey-val, akkor nem túl valószínű, hogy a kulcsot ki is tudod húzni a zárból, mivel egy, vagy több stift biztosan hosszabb és megakasztja a zárcsatornában. Mivel mindkét irányba próbálod nyitni a zárat, így ha véletlenül a „rossz”, tehát nem nyitási irányba sikerült kinyitnod, akkor nem tudsz flippert használni a „hirtelen átfordításhoz”. Ehhez ugyanis kell neked egy adaptert venned/készítened, ami ráhúzható a kulcs fejére és a közepébe pedig pontosan beillik a flipper hegye…

 

-         A bumpkey módszer a zár csapjait is féloldalasra csapkodja és a henger elején is ronda nyomot hagy, tehát nem teljesen „roncsolás-mentes” módszer. A zárat nyitás után érdemes cserélni!

 

A módszert én arra ajánlom, hogy zárlakatosként először ezzel a roncsolásmentes és gyors módszerrel érdemes megpróbálni kinyitni a zárat.  Viszont ha nem sikerült, akkor még mindig legyen a tarsolyodban egy-két másik roncsolásmentes vagy roncsolásos módszer, amivel biztosan, megbízhatóan elboldogulsz.

 

Ha a cikk elolvasása után megnézed, hogy a Te ajtódon a cilinderzár bumpkey ellen védett-e, akkor már megérte megírni! Ha nem --> cseréld le!

 

Zárak nyíljatok!

 

Üdv: Lockpickersrác

 

55 komment

Címkék: bumpkey bump key schlagschlüssel

A bejegyzés trackback címe:

https://lockpick.blog.hu/api/trackback/id/tr601691773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomaji 2010.02.24. 11:17:43

Na, van még élet(?) a blogon?!

lockpickersrac · http://lockpick.blog.hu 2010.02.25. 23:22:43

Hali Emberek! Ne adjátok fel! Nem tűntem el. Csak van még másfél hetem a tanfolyamomból és a hulla fáradtság környékez... Aztán újult erővel itt folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Üdv: Lockpickersrác

tomaji 2010.02.26. 16:01:10

@lockpickersrac:
Ne sértödj meg, nem csak Te hiányzol itt. Álltalában eltünt mindenki.
Szerintem az a baj, hogy sok infót nyomsz egyszerre.
Kell hozzá emésztési idö. :-)
Vagy tévedek?

Üdv.
tomaji

UnitedParcelService · http://www.hevederzar.hu 2010.03.04. 20:33:58

Én ráérek, nem kell kapkodnotok. :-)

csimpiq 2010.03.04. 21:52:53

Ma csináltam egy bumpkey-t és a sima elzett hengerzárat röhögve nyitja 10 mp alatt. Tök jó, hogy van sikerélmény!

tomaji 2010.03.06. 15:20:27

@UnitedParcelService:
Mire érsz rá, és mire nem kell kapkodjunk?
Üdv.
tomaji

tomaji 2010.03.06. 15:24:24

@csimpiq:
Gratulálok!
Ahhoz külön, hogy magad készítetted el a kulcsodat!
A körmös mit szólt a lecsapkodott körmeidhez? ;-))
Nagyon fájt?

Üdv.
tomaji

csimpiq 2010.03.06. 22:18:30

@tomaji: Volt rá példa, hogy ráütöttem, de nem sokszor. Már úton van a Klom 31-es szett, kíváncsi vagyok, hogyan fog tetszeni, de szerintem nem csalódom majd!

tomaji 2010.03.07. 12:24:33

@csimpiq: Biztos nem.
Nekem is van, egészen használható.
Van drágább készletem is, van külömbség.
Mégis inkább a Klommal dolgozom. Nem kell úgy félteni :-)

csimpiq 2010.03.07. 16:23:14

@tomaji: Mivel még csak most kezdtem el foglalkozni a témával, úgy voltam vele, hogy kezdetnek elég lesz ez a szett. Utána ha tényleg komolyabban bele szeretnék folyni, akkor biztos szerzek be több/más/jobb szerszámot is. Most próbáltam sörösdobozból gyártott kis "füllel" kinyitni lakatot, de nem sikerült. :-(( Pedig annyi videó van fent a neten róla.

tomaji 2010.03.08. 13:06:32

@csimpiq: Valószínü a sör márkája nem stimmel.
:-))

csimpiq 2010.03.08. 16:16:12

Pedig Arany Ászokból csináltam, az meg "jobban csúszik".:-)
Valahogy nem hiszek abban, hogy az a vékony lemez el tudná fordítani belül a lakat nyelvét. Vagy nem is ezen az elven működik?

tomaji 2010.03.08. 17:05:31

@csimpiq: Na, mondom! Ott a baj!
Na meg, hogy hinni kell abban amit az ember csináll.
De komolyra fordítva, az elv az tényleg az.
Én magam még nem próbáltam, mert nem mindegyik lakatnál müködik. Én pedig azt szeretném begyakorolni, ami mindegyik zárnál müködik.
Az pedig a kulcs! Tehát "kulcspótlóval" kinyitni egy zárat.
Nagyon sok megoldást látni a neten, de azok mind csak valamelyik típusra passzolnak. Ha minden zárra akarsz egy passzolós módszert, akkor kell sok idöd legyen.
Szerintem.
De mindenki úgy látja, ahogy neki jólesik.

dagoka 2010.03.28. 14:18:10

Sziasztok!
Budapesten Kőbányán kéne egy régebbi elzett féle zárat kinyitni meghálálnám...sörikével vagy ami neked jó...:D az ajtó nyitva van de nemakarom szétbarmolni a zárszerkezetet...zárat rögzítő csavart kitekertem...de zárva van és így nemtudom kihúzni... ha tudsz segíteni dobj egy mailt: davidka.heim@gmail.com

lelkeskezdő 2010.03.31. 10:29:34

@dagoka: Szerintem magad is megtudnád mert ha az itt leírtakat elolvasod , menni fog tuti:)

Thomas Key 2010.04.07. 12:02:44

Hello Mindenkinek!

Először is GRATULÁLNI szeretnék az eddigi munkátokhoz, másodszor pedig mutatni szeretnék nektek valamit! :D

Itt egy "tuti" szett,( :D :D :D ) véletlenül találtam rá, de a cuccok magukért beszélnek XD

muhelynet.unas.hu/spd/BEK_kft_950566/Ajtozar_nyito_keszlet_a_legtobb_tipushoz_hasznalha

Kíváncsi lennék hogy működik e ?!

Illetve volna még egy olyan kérésem hogy majd egy bejegyzésbe írhatnátok egy pár zár fajtát amin ellehet kezdeni a fejlődést szépen a csúcs felé.
A könnyű zártól a nehezebbig, és mellé hogy hogy ajánlatos nekiesni.

Üdv.: Thomas

lockpickersrac · http://lockpick.blog.hu 2010.04.08. 22:39:43

@Thomas Key: Hello Thomas!
Örülök, hogy megtaláltál minket.
A link, amit küldtél, egy autó-ajtó nyitó szettre mutat rá. A szettben látható kis fehér, illetve piros műanyag ékeket lehet beverni egy autó ajtajának a kifeszítéséhez az ajtó tömítésénél, vagy az ajtón az ablaküveg és az üveg gumitömítése közé.
Mondjuk ez így elég barbár módszernek tűnik. Az ajtót általában valami vaakumos üvegre tapasztható nyéllel meghúzzák és úgy teszik be az éket, de lehet úgy is, hogy az ajtórésbe tesznek egy felpumpálható gumipárnát, majd felpumpálják és utána teszik be az ékeket.
Az ékek azért kellenek, hogy tartsanak egy kb 1-2 cm rést az ajtón, hogy a drótokkal, kampókkal be lehessen nyúlni az autóba, megakasztani velük valamelyik belső ajtókilincset és meghúzni. Így lehet az ajtót kinyitni, ha pl. benn marad a kulcs és rázárják az ajtót.
A vékony, lapos, hosszú lemezt Slim Jim-nek is hívják, ezt az ajtó ablaküvege és tömítése közé tolják be és a zárszerkezet összekötő drótjait akasztják meg és húzzák meg vele. Így lehet pl. az ajtó gombot felhúzni és az ajtót nyitni.
Különböző autó típusokhoz különféle drótokat, más-más formájú lemezeket használnak a nyitáshoz, ezért van a szettben olyan sokféle formájú kampó...
A fenti nyitási módot is a "roncsolásmentes" módokhoz sorolják, mivel az autó, illetve annak ajtaja egyáltalán nem károsodik, extrém béna esetben is maximum a gumitömítés sérülhet...
Videót a nyitásról itt találhatsz:

www.youtube.com/watch?v=sDcqkj1nCek

www.youtube.com/watch?v=eC5VAP_3ZP8&feature=channel

www.youtube.com/watch?v=FR-YsDkLdi0&feature=related

www.youtube.com/watch?v=dZgEI4-tu2s&feature=related

Üdv: Lockpickersrác

ui: Nehogy vegyetek ilyen szettet! Hajlítsatok magatoknak... :-)

lockpickersrac · http://lockpick.blog.hu 2010.04.08. 22:57:47

@Thomas Key:
A kezdésről annyit, hogy először érdemes minél kevesebb költséggel nekilátni, mert a dolognak (lockpicking hobbinak) rengeteg buktatója van és könnyű feladni a kezdeti fázisban...
Tele van az internet eladó kezdő készletekkel és lakatokkal olyanoktól, akiknek megtetszett, de gond volt a kézügyességgel, vagy a kitartással, koncentrációval...
Én, ha most kezdeném, mindenképpen a családban (v. max. barátoknál) keresnék régi, nem használt, vagy leszerelt zárakat, lakatokat. De lehet kapni a bolhapiacon is nagyon olcsó cilinderzárakat 1000-2000 Forintig bezárólag. Ezekben általában csak alap hengeres stiftek vannak, semmi nehezítés...
Szerszámot (kezdő készletet) vagy készítesz magadnak (erre itt elegendő leírást, illetve sablont találsz), vagy vásárolsz egy kínai "kezdő" készletet, de akkor számolnod kell egy kb. 10.000,- Forintos kezdő beruházással.

Ha van kitartásod végigolvasni a blogot és a szerszámokat magadnak elkészíteni, akkor nem lesz problémád később, amikor akár órákat szenvedsz pl. egy Elzett zárral és annak a biztonsági stiftjeivel...

Később aztán upgradelhetsz a biztonsági (módosított) csapos egyéb zárakra, ismerkedhetsz a gombafejű, vagy súlyzó stiftekkel, vagy akár a koncentrikus stiftes zárakkal.

Szóval először is jó olvasást, majd kitartó köszörülést kívánok!
Találkozzunk a szeptemberi német lockpicking bajnokságon...! :-)

Ha segítség kell, fordulj bármikor bizalommal a bloghoz.

Üdv: Lockpickersrác

V!P3r77 2010.05.03. 16:32:23

Sziasztok

Én is nézegetem ezt az oldalt(nekem nagyon tetszik),mert érdekell a téma,de én eddig csak olvasótok voltam de bátorkodnék hozzászólni egy kicsit a dologhoz. Bár nem ezzel a témával kapcsolatban van,de azért írtam ide,mert itt van a legtöbb komment és a téma is az egyik kedvencem.
Az lenne a kérdésem,hogy találtam egy videót,mikor erről az oldalról elkalandoztam www.youtube.com/watch?v=43EtAgFSso0
és nagyon érdekesnek tartottam ezt a dolgot. Annyi ezzel kapcsolatban,ha valaki tudna erről írni vagy mesélni valamit akkor azt nagyon megköszönném,mert angol nyelvtudás híján nem tudok autodidakta módon utána járni és én személy szerint kíváncsi lennék rá,de szerintem még sokan mások. Ha tudtok nekem ebben segíteni akkor előre is köszi

lockpickersrac · http://lockpick.blog.hu 2010.05.06. 21:24:22

Hello V!P3r77!

A módszert "impressioning"-nak hívják, amit Te küldtél linket az ezen belül is a "foil impressioning".
A dolog lényege rövide: Ha egy megfelelően, öntapadós fóliával előkészített üreges profilt dugok a zárba, akkor a zár stiftjei először nekifeszülnek a fóliának, majd az ide-oda forgatás hatására "helyet csinálnak maguknak", azaz benyomva a fóliát a nyitási pozíciójukba kerülnek (mintha csak az eredeti kulcs nyomná le őket) és a zár máris elfordul.
A módszer különösen az oldaltfúrt kulcsos záraknál működik jól. A kulcs előkészítése: a stiftek megfelelő lyukait a kulcsban a lehető legmélyebb pozícióba kell fúrni. A kulcs teljes kerületéből le kell reszelni egy öntapadós alufólia vastagságnyit. Majd a kulcsra ráragasztjuk az öntapadós fóliát. Ebből adódóan a kulcs úgy fog a fóliától kinézni, mint egy még fúratlan nyers kulcs, de mi tudjuk, hogy a fólia alatt ott vannak a mélyre fúrt nyukak. Ezt a fajta öntapadós alufóliát a kéményseprők, vagy légtechnikai szerelők használják a kéménycsövek vagy légcsatorna elemek egymáshoz illesztésénél, tömítésénél.
A kulcs kerületéből azért kell leszedni, hogy így fóliával betekerve is beférjen kényelmesen a kulcscsatornába.
Amikor az így előkészített kulcsot a zárba nyomod, a stiftek mindjárt neki is feszülnek a fóliának pont ott, ahol az alatt a lyukak vannak. Ez az alumínium fólia viszont erősebb anyagú, így a stiftek rugói, ahogy nekifeszülnek, nem tudják azt azonnal kiszakítani. Ha ekkor a kulcsot jobbra-balra 1-1 mm-t elkezded forgatni, feszegetni, akkor viszont a stiftek a megfelelő helyen elkezdik "kidörzsölni", kimélyíteni a fólia anyagát. A stift alatti rugó ereje addig tart, amíg a stift a henger palástjának a síkja fölé kerül (azaz a stift nyitási pozíciójába), tovább már nem tudja a fóliát kimélyíteni. Ha a záz minden stiftje így a helyére kerül, a zár azonnal kinyílik. Ha ekkor óvatosan az így elkészült "kulcsot" kihúzod a zárból, akkor máris a kezedben van a kész kulcs a megfelelő fúrási mélységekkel. Máris másolható!
A fólia persze nagyon sérülékeny, tehát óvatosan kell vele bánni!
A filmben használnak egy előkészítő szerszámot, amiben a fóliát bevagdossák. Ezt azért teszik, hogy az egyes stiftek, miközben benyomják a fóliát a maguk helyein, ne hassanak a szomszéd stift által kialakítandó lyuk mélységére. Ugyanis előfordulhat, hogy egy nagyon mély stift van egy nagyon lapos stift mellett, akkor a stiftek közelsége miatt vagy kiszakad a fólia, vagy egyik lyuk sem lesz megfelelő és a zár nem nyílik ki. A rudat, vagy tüskét pedig azért használja, hogy a profil és fólia zárba dugása közben a stiftek ne szaggassák szét, illetve ne nyomkodják be előre a fóliát, hiszen az a bemetszéseknél már el van gyengítve. Utána már csak forgatni kell a behelyezett szerszámot és kialakul magától a kulcs.
Ami a filmben a megdöbbentő, hogy az így elkészített fóliakulcsot kihúzza a zárbólés mégegyszer a film végén visszadugja és még akkor is képes kinyitni a zárat. Szal igencsak gyakorlott ember csinálta, de ez Barry The Key ismerőseitől el is várható...:-)

Remélem segítettem és érthető a magyarázat.

Üdv: Lockpickersrác

V!P3r77 2010.05.12. 11:27:50

Lockpickersrác köszi szépen a felvilágosítást,érthető volt és elég érdekes ez a dolog vagy legalábbis nekem nagyon tetszik.Tudom,hogy hülyén hangzana egyből az a kérdés,hogy honnan lehet ilyet rendelni,de ha emberi áron van akkor vennék egyet.Én legalábbis olyan alapon válogatok ami nekem megfogja a fantáziámat és ez megfogta!! Ez nálam úgy indult,hogy először sima "tolvajkulcsokat"(meg nem mondom most az angol nevét hirtelen melyik az) sefteltem és amikor elkezdtem vele szórakozni akkor megtetszett a dolog és elkezdtem utánajárni,most egy klom körkulcsnyitót a 7 pineset szereztem mert érdekes és nagyon tetszik is. De most ez a favorit és ha egy ilyen bonyolult zárat sok gyakorlással ilyen könnyedséggel kinyitnék akkor egy kicsit büszke lennék magamra:D

kösz az infót

JJMM 2010.08.10. 15:31:04

A kép amerikai zárat mutat, ezért áll nekünk fejjel lefelé!

Visszafordítottam a képeket, priviben elküldöm, ha kell!

Bélyegzőbolt · http://margokulcs.com/ 2010.09.07. 14:19:56

@csimpiq: Ez a módszer csak azoknál a lakatoknál működik amit simánössze tudsz nyomni akár kulcs nélkül is ez a módszer elzett lakatoknál és azoknál a tipusoknál nem fog működni ahol a kulcsot el kell fordítani mikor zárod befele a lakatot.

lockpickfan · http://www.lockpick.blog.hu 2010.09.07. 20:47:12

@rozsipitti:

Helyesbítek:

Ez a módszer ( shiming) csak azoknál a lakatoknál működik amiknél egy rugólap rögzíti a lakat kengyelét. ( például Masterlock)

Tehát a magyaroroszágon kapható lakatok kb. 99,9%-ánál NEM működik.

Bélyegzőbolt · http://margokulcs.com/ 2010.09.10. 07:50:37

@lockpickfan:

Köszi.

Egyébként tudom :-) csak úgy próbáltam meg leírni hogy egy teljesen kezdő is megértse.

alr 2010.12.16. 12:26:05

Sziasztok,

első hozzászólásom a bloghoz, viszont régi olvasó vagyok. A leírások és a tanácsok alapján jópár zárat, lakatot sikerült itthon pickelni. Most azonban belefutottam egy zárba, amiről nem tudok semmit ezeken kívül:
Kívülről nincsenek látszódó pinek. 5 pines amúgy. Van rajta egy 495-ös beütött számsor és a homlok részén egy korona szerű logo, amiben talán a "dob" szöveg van elrejtve. Próbáltam rake-kel, nem sikerült (megjegyzem nekem valamiért a rake nem fekszik, nem tudom az okát). Ültetve a 2-, 4-, 5-ös elég érdekes, de elvileg lent vannak és a többi is - mégsem fordul. Saját 3 kulcsából az egyikből készítettem hozzá egy bump key-t (osztás adott, megnéztem melyik a legmélyebb vágás, lemásoltam még 4-szer), de azzal sem akarja.

Tudtok valamit erről a zárról?
Meg az érdekelne még, hogy ha ez mondjuk 8-8-8-8-8-as bump key lett, akkor érdemes megpróbálni 9-9-9-9-9-es kulccsal is?

Pick gun, e-pick-em nincsen.

Bélyegzőbolt · http://margokulcs.com/ 2010.12.16. 13:30:54

@alr: Szia a 495 ös szá szerintem azért van rajta mert másolt kulcsról van szó röviden Borky 495 - ös az sima elzett :-). Sima elzett zárról lehet szó. Fényképezd le a kulcsot és küld el nekem és megmondom akkor biztosan.

Üdv: Rozsipitti

alr 2010.12.16. 13:58:51

@rozsipitti: köszi! Nem tudom hogy mi a címe a "nekem"-nek, de feltettem ide:

alr.atw.hu/pics/schuco.png

Ma is többször próbáltam, nem akar összejönni.
A bump key-t pedig úgy csináltam hozzá, hogy az 5-ös a legmélyebb, azt lemásoltam az összes többire, illetve le kellett vennem a végéből is. Kocogtatom, de erre sem reagál (az összes többi záramat 5-6 darab simán tudom nyitni vele).

lockpickfan · http://www.lockpick.blog.hu 2010.12.16. 14:42:22

@alr:
Próbáld meg a bumpkey tollából visszavéve kocogtatni.

Akkor jó a bumpkey a kocogtatós módszerrel, ha van 2mm amin még be tudod tolni miután behelyezted a kulcsot, és a csapok visszatolják ki a 2mm-en.

Ha így sem megy akkor valami gond lesz....

alr 2010.12.16. 14:48:11

@lockpickfan: lényegében azt mondod, hogy most nem 9-9-9-9-9-es kulcsom lehet, hanem mondjuk 7-es? Olyan, aminek a tollai túlságosan rálógnak néhány pinre és nem megfelelő szögben kapják emiatt az koppintás erejét?

Jó lenne egy reszelő, ami pont ilyen fokot készít, de sajnos nincsen... Hagyományos háromszög, négyszög profil reszelőknek kicsik a fokai.

lockpickfan · http://www.lockpick.blog.hu 2010.12.16. 15:24:42

@alr:

Nem, én a tollát,( kulcs fej kerek vége).

Ha végigolvasod a bumpkey-es 2 cikket, tudni fogod hol mondom.

alapvetően 3 bump technika van.
1: minimal movement: itt a kulcs tollából van visszavéve 2mm, hogy beljebb lehessen ütni mint a normál állás.

2: 1 klikk : egy klikkel kiljebb húzzák a kulcsot, és úgy ütik be

3: loxorspring: itt egy rugó van a kulcs alá téve, ami mindíg visszarántja eredeti helyzetébe, az embernek csak ütni és forgatni kell.

fontos, hogy a bumpkey-t egy kocc után vissza kell állítani eredeti helyzetébe, nem lehet csak forgatom és ütöm mint az állat módon használni.

Üdv:
Lockpickfan

Bélyegzőbolt · http://margokulcs.com/ 2010.12.16. 16:03:28

@alr: No figyi szerintem a legnagyobb hibát azzal követted el hogy csak a legmélyebb fogig reszelted le a kulcsot hétvégén csinálok egy videót róla mert ez ügyben elég sok kérdés van.

Üdv: Rozsipitti

alr 2010.12.16. 16:11:35

Rendben, köszi!
Nagy érdeklődéssel várom a videót!

Addig szeretném még megkérdezni, hogy tárcsamarót, amit a kulcsmásolók is használnak, utcai ember hogyan tud beszerezni?
Ez hány fokos és milyen csúcsletörése van? Úgy látom vannak olyan kulcsok, ahol nem éles hegyben végződik a marószerszám éle.

Bélyegzőbolt · http://margokulcs.com/ 2010.12.16. 17:33:42

@alr: Budapest Aranykulcs Kft.

Budapest Hobbykey Kft.

üdv: Rozsipitti

alr 2010.12.16. 18:39:20

Köszönöm!

Kicsit agyaltam, nem is kell feltétlenül nekem tárcsamaró. Van esztergapadom, azon ha be tudom jól fogni a kulcsot akkor egy ütőfejjel, amibe egy megfelelő fokba köszörült kés van, kis tudom vágatni az 5 részt. A hossz osztása megvan, 4mm. Viszont nem tudom, hogy milyen mély legyen a kék méret?

alr 2010.12.16. 18:43:55

@lockpickfan: a kép szerint van most a kulcsom:

alr.atw.hu/pics/schuco_mod.png

Ezen van a kék méret, arra van ötleted milyen mély legyen? Maradjon, vagy menjen mélyebbre?

Amit említettél, tollnál lévő kimunkálás. Elvileg akkor az a kulcs fejénél lévő, derékszögű pirossal jelölt rész az, nem?

Bocs a sok kérdés miatt, de még vannak sötét foltok. Ha valamit elszúrtam volna, légyszi javítsatok továbbra is!

Bélyegzőbolt · http://margokulcs.com/ 2010.12.16. 19:44:25

@alr: Hát amit bejelöltél az nagyon kevés a nut közepéig reszeld le nyugottan :-). A piros vonal a vállnál és a végénél tökéletes lesz.

Üdv: Rozsipitti

lockpickfan · http://www.lockpick.blog.hu 2010.12.16. 20:23:29

@alr:
A piros jó, a kék mehet egy mm-el mélyebbre.

Üdv:
Lockpickfan

alr 2010.12.19. 14:22:03

Sikerült készítenem egy új bumpkey-t. Íme:

alr.atw.hu/pics/bumpkey_cut.png

Rövidítések az előzővel egyezőek, bevágások mélysége ahogy írtátok 1mm-rel mélyebbek.
Háttérben az eredeti kulcs, előtte pedig a bumpkey. Megfelelőnek találjátok?

Igen nehézkes volt jól rögzíteni. Ez hogyan van megoldva egy kulcsmásoló gépen?
Van publikus dokumentáció kulcsmásoló gép építésről? Ellesnék pár fogást, ha lehet. (:

balogbazsi 2011.01.11. 19:48:29

eladnám SPK-Multiversal set.1db kucs eltört plug spinner nélkül.

lockpickfan · http://www.lockpick.blog.hu 2011.01.12. 11:11:54

@balogbazsi:

Jesszusom, most nézem mennyi ez a UKbumpkeys-en.....

Hát ha kiadtál érte 200 eur-t akkor meg is érdemled....

fele-háromnegyede ennyiből összerakok egy 2x ilyen szettet magyar zárakhoz.

Nem sértésnek szánom, nem is feléd, hanem inkább annyi hogy a multipicknek vannak jó cuccai, de van amit nagyon pofátlan áron ad el......
( lásd e-pick -e berakják egy műanyag kofferbe, + 30e forint alaphangon, amit a kínai piacon megveszel egy ezresért).

lockpickfan · http://www.lockpick.blog.hu 2011.01.12. 12:17:40

@lockpickfan:
Módosítok, Multipicken... aludni kéne -.-

balogbazsi 2011.01.12. 13:44:16

Nem te adtad ki érte a pénzt.Venni kel a kinai picon olcsobat gondolom az jóbb mint ez.Akit érdekel aval megálapodunk.érd balogbazsi@gmail.com amugy 25000 ezer.

pettendia 2011.01.12. 17:06:42

@lockpickfan: Hello! Engem érdekelne az általad összeállított bump kulcs szett, ha hajlandó lennél eladni eggyet. Csináltam én is már többet kisebb-nagyobb sikerrel, de megvennék egy profi szettet is, ha van rá esély. Köszi!

lockpickfan · http://www.lockpick.blog.hu 2011.01.12. 21:19:06

@pettendia:

Dobj egy emailt.

bumpkeyhun [kukac] gmail.com

atispatis 2011.01.20. 19:48:49

Sziasztok!

Először is gratulálni szeretnék az oldalhoz, nagyon jó dolgok vannak összeszedve és mindez értelmesen, áttekinthetően van tálalva, mind a kezdő, mind a haladó pickkerek számára!

Szeretnék párat kérdezni:

1, ez kephost.hu/image-2BF7_4D3866F2.jpg milyen zártípus?

2, létezik-e hozzá bumpkey, ha igen hányféle, illetve honnan tudnék beszerezni egy hozzá/hozzájuk illő csomagot?

3, bumpkeyen kívül van-e más nyitótechnika?

4, gondolom ti ismeritek, próbáltatok már, melyik technikával mennyi idő kell a nyitáshoz?

Segítségeteket előre is köszönöm!

lockpickersrac · http://lockpick.blog.hu 2011.01.20. 20:30:26

@atispatis:
Szia!
Ebben a kérdésben még ha tudnánk, sem segítenénk, mivel még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy netalán egy betöréshez adtunk neked tippet!!!
Mi nem nyitunk beépített zárakat! Márpedig ez a zár jól láthatóan be van építve...

Másrészről nem is tudnánk segíteni, mert te csak a zárvédő pajzsot fényképezted le, ami a fúrást, zártörést, zárhúzást teszi nehézzé/lehetetlenné. A zár, mivel a pajzs alatt van, nem látszik (szerencsére). Legalábbis így következtetem abból, ami a képen látszik, mert a kép minősége is elég gyenge... (valszeg "futólag" készült).

Szal, mivel a dolog több szempontból is gyanús, így sajna NEM segíthetünk!

Üdv: Lockpickersrác

atispatis 2011.01.20. 20:34:58

@lockpickersrac:

A mi ajtónk :D
Az Obiban vettük 67ezer forintért!
Kíváncsi vagyok, hogy mennyire biztonságos illetve arra, hogy egy "jó" lockpickernek mennyi idő kell a kinyitására.
Tudok még képet linkelni amin jobban látszik, pl.: nyitott állapotban, ha kell még szét is szedem és úgy küldök képet/szerintem tiszta sor/!
Sajnálom, ha "így" jött le...:-(

lockpickersrac · http://lockpick.blog.hu 2011.01.20. 22:29:26

@atispatis: Akkor elnézésed kérem a gyanúsításért, ha így van! :-) Automatikus reflex volt.
Ha tényleg érdekel a nyitása, akkor kérlek építsd ki és úgy küldj fotót...
Ha kiépíted, akkor már a típusát is látni fogod, az is sokat fog segíteni a beazonosításban...
Persze ha szétszeded, akkor te magad is sok információt tudsz róla levenni.

Üdv!

atispatis 2011.01.21. 17:39:13

@lockpickersrac: Semmi gond :-), érthető az elővigyázatosság.
Ahogy olvasgattam itt a fórumon kérdéseimre meg is kaptam a választ, csak keresnem kellett;-)!

Ezekkel még azért adós vagyok:

kephost.hu/image-AD69_4D39B410.jpg

kephost.hu/image-29E4_4D39B410.jpg

kephost.hu/image-C53D_4D39B410.jpg

lockpickersrac · http://lockpick.blog.hu 2011.01.22. 19:50:50

@atispatis: Nagyon rendes vagy kép ügyileg, csalhatatlanul Te vagy a tulaja az ajtónak... :-)
De engedj meg néhány megjegyzést:
1. A bevésőzár igen markáns egy darab. De jól látom, hogy a zárbetét egy SIB? Mert az, hogy oldaltfúrtas a zárbetét, az jó. Ha SIB, akkor az annyira azért mégsem... :-)
2. Jótanács, hogy sose fényképezd le a saját kulcsodat, mert azt még a kép alapján is könnyen ki lehet reszelni, aztán kulccsal mennek be a lakásodba, még lockpicking se kell hozzá! Nyilvános helyen még az asztalra is veszélyes kirakni a kulcscsomódat (kocsikulcsot újjadon pörgetni a dizsiben), mert látvány alapján is igen könnyű azt dekódolni. Aztán már csak egy rendszám kell és kész a baj ... :-)

Üdv: Lockpickersrác

atispatis 2011.01.22. 21:32:18

@lockpickersrac: Nem tudom, hogy SIB-e, nem írja sehol. A SIB az izmos :D ?

Próbálunk odafigyelni, köszönöm.

Lockpicking avagy a zárnyitás művészete

Magyarországon tabutéma a zárnyitás kulcs nélkül, avagy angolul: Lockpicking. Én ennek a hobbinak hódolok és tapasztalataimat írom, hasonló gondolkodású embereket összegyűjtve. (Felelősséget nem vállalok az oldalon feltüntetett információk bármely illegális felhasználásáért.)

Szerkesztők:

Lockpickersrac:
lockpickersrac@gmail.com

Utolsó kommentek

  • Székely Balázs: Üdv nem tudom hogy Békéscsaba vagy környékén van e olyan lock picker aki esetleg szívesen megmutatná ezeket a fogásokat és eltudná magyarázni. Szívesen kipróbálnám ezt hobbi szinten már gyermek koro... (2018.03.12. 21:10) Hogyan kezdjünk el lockpickelni?
  • Mechaniker: Hello Lockpikfan! Űzöd még az ipart? Én most kezdem. Jól jönne egy kis segítség. Lehet róla szó? (2016.09.18. 15:33) Elektromos és mechanikus zárfésű működési elve
  • picvic: Sziasztok! Kezdő zárnyitó lennék, van valakinek javaslata, hogy milyen kezdő készletet válasszak. Elsősorban ajtózárakat akarok nyitni, mert cilinderbetétekből igen nagy mennyiségem van gyakorolni a... (2015.04.22. 10:40) Hogyan kezdjünk el lockpickelni?
  • Skoell: Sziasztok! Kezdő vagyok:-) Vettem egy Southord Euro Slim (c1510) szettet - a cikkek szerint ez tűnt a legjobb választásnak, és egy helyi boltban a legolcsóbb zárat - Buffo cilinder (Ecoline-Abus gyá... (2015.04.16. 23:36) Hogyan kezdjünk el lockpickelni?
  • Noel1234: Sziasztok! Klom spinner,zárnyitó érdekel...Előre is köszönöm a válszokat! jjordi123@gmail.com (2015.02.18. 18:46) Hogyan lehet saját lockpick szettem?
  • Nevada12: Azt szeretném kérdezni hogy kezdőként min szetett vegyek? Pl erről az oldalról mit ajánlanátok? shop.multipick.com/de/picksets elsösorban lakatokhoz használnám,de nem feltétlen csak arra. Köszönöm (2015.02.16. 12:24) Hogyan kezdjünk el lockpickelni?
  • Ysengrin: Van egy vadonat új 5 darabos bankkártyába rejtett lockpick szettem. Érdeklődni ysengrin [kukac] citromail {P0nt} hu címen. (2015.02.01. 16:12) Hogyan lehet saját lockpick szettem?
  • lockpick00: a tippmix1997@gmail.com-ról tudnátok véleméynyeket küldeni hogy kivásárolt már tőle ? Hogy jó minőségűt add el ,precíz , pontosan szállít? (2015.01.19. 11:54) Hogyan lehet saját lockpick szettem?
  • lockpick00: ÜDV! Mindenkinek! (2015.01.19. 11:52) Hogyan lehet saját lockpick szettem?
  • LockPickPoker: Kezdő szettet vásárolnék,vagy éppen haladót... :) Tudom van eu-s külföldi oldal,de én itthoni emberkétől vennék... thx all (2014.10.15. 16:09) Hogyan kezdjünk el lockpickelni?
  • Utolsó 20

Linkblog

süti beállítások módosítása