Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

lockpick blog rss

Esztergomi Találkozó - Beszámoló

2012.06.10. 11:35 lockpickfan

Sziasztok!

Mint azt sokan tudjátok, tán még ott is voltatok, egy igazán élménydús találkozón vagyunk túl Webszter kollégának köszönhetően!

Akik nem vettek részt a mókában, azok számára álljon itt egy kis összefoglaló, hogy mit is hagytak ki :)

 A találkozó helyszínéül a Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia szolgált.

Nagyjából 10 óra után elkezdtek folyamatosan szállingózni az emberek, így egyre több és érdekesebb zár és téma akadt az asztalok között. Megkezdődött az eszmecsere, pickelgetés, illetve hamar sikerült vendéglátóinkat is bevonni a zárnyitogatás művészetébe.

Gyűltek és nyíltak az egyszerűbb és bonyolultabb zárak egyaránt, én személy szerint egy Mul-T Lock interactive - Biztibuk hevederzár betét - GEGE -valami- trióval múlattam a délelőttöt.

Már már hagyománynak is tekinthetjük az Elzett 700 különbözőnyitási módjainak alapos kivesézését, a darab dróttól kezdve a kimondottan hozzá gyártott Hobbs pickekig mindent ki lehetett próbálni.

Webster kolléga hozott újfajta tárcsás lakatokat és zárakat, így talán elsőként tanulmányozhattuk őket az országban.

Ezen kívül volt némi roncsolásos kiruccanás is, ahol a különböző fúrók aktív tesztelése zajlott, illetve előkerültek a zártörők, maghúzók, hullott a forgács, repkedtek a zárak:)

Az Esztergom TV is meglátogatott minket, az elkészült anyagot ITT tekinthetitek meg nagyjából 13:42-től.

 Délután érkezett egy Angol testőr csoport, akikhez odaverődve a lőteret is igénybe vehettük, és eldurrogtattuk két-három kisebb költségvetésű rendőrörs éves lőszerkészletét :)

Ismét sikerült bebizonyítanunk, hogy egy ilyen találkozó este 10nél előbb ritkán ér véget, amennyiben kihagytátok volna, mindenképpen gyertek a következőre!

 

Üdv:

Lockpickfan

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://lockpick.blog.hu/api/trackback/id/tr684576452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

skodasandor 2013.01.09. 14:49:02

helo,minden,hodistánk énis kisérletezek d semi eredmény ha valaki it,borsodba volna aki segitene kősz

Lockpicking avagy a zárnyitás művészete

Magyarországon tabutéma a zárnyitás kulcs nélkül, avagy angolul: Lockpicking. Én ennek a hobbinak hódolok és tapasztalataimat írom, hasonló gondolkodású embereket összegyűjtve. (Felelősséget nem vállalok az oldalon feltüntetett információk bármely illegális felhasználásáért.)

Szerkesztők:
DrLockpick:
drlockpick@gmail.com
Lockpickersrac:
lockpickersrac@gmail.com

Utolsó kommentek

  • Mechaniker: Hello Lockpikfan! Űzöd még az ipart? Én most kezdem. Jól jönne egy kis segítség. Lehet róla szó? (2016.09.18. 15:33) Elektromos és mechanikus zárfésű működési elve
  • pitbull.lecso: @lockpickfan: emellett, ha jól értem, összesen 8-féle kulcs létezik ehhez a típusú zárhoz, nem? Tehát aszerint, hogy a kulcsban található 3 mágnestárcsának rendre északi vagy déli a polaritása egy a... (2016.09.14. 13:23) Egy régi ismerős... Elzett mágnestárcsás zárbetét
  • picvic: Sziasztok! Kezdő zárnyitó lennék, van valakinek javaslata, hogy milyen kezdő készletet válasszak. Elsősorban ajtózárakat akarok nyitni, mert cilinderbetétekből igen nagy mennyiségem van gyakorolni a... (2015.04.22. 10:40) Hogyan kezdjünk el lockpickelni?
  • Skoell: Sziasztok! Kezdő vagyok:-) Vettem egy Southord Euro Slim (c1510) szettet - a cikkek szerint ez tűnt a legjobb választásnak, és egy helyi boltban a legolcsóbb zárat - Buffo cilinder (Ecoline-Abus gyá... (2015.04.16. 23:36) Hogyan kezdjünk el lockpickelni?
  • Noel1234: Sziasztok! Klom spinner,zárnyitó érdekel...Előre is köszönöm a válszokat! jjordi123@gmail.com (2015.02.18. 18:46) Hogyan lehet saját lockpick szettem?
  • Nevada12: Azt szeretném kérdezni hogy kezdőként min szetett vegyek? Pl erről az oldalról mit ajánlanátok? shop.multipick.com/de/picksets elsösorban lakatokhoz használnám,de nem feltétlen csak arra. Köszönöm (2015.02.16. 12:24) Hogyan kezdjünk el lockpickelni?
  • Ysengrin: Van egy vadonat új 5 darabos bankkártyába rejtett lockpick szettem. Érdeklődni ysengrin [kukac] citromail {P0nt} hu címen. (2015.02.01. 16:12) Hogyan lehet saját lockpick szettem?
  • lockpick00: a tippmix1997@gmail.com-ról tudnátok véleméynyeket küldeni hogy kivásárolt már tőle ? Hogy jó minőségűt add el ,precíz , pontosan szállít? (2015.01.19. 11:54) Hogyan lehet saját lockpick szettem?
  • lockpick00: ÜDV! Mindenkinek! (2015.01.19. 11:52) Hogyan lehet saját lockpick szettem?
  • LockPickPoker: Kezdő szettet vásárolnék,vagy éppen haladót... :) Tudom van eu-s külföldi oldal,de én itthoni emberkétől vennék... thx all (2014.10.15. 16:09) Hogyan kezdjünk el lockpickelni?
  • Utolsó 20

Linkblog